Irodalom
Boci boci tarka,
Se füle se farka,
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.
A vers szerkezetileg egyértelműen két részre tagolható. Az első egységet az első és a második sor alkotja, a másodikat a harmadik és a negyedik sor. Ez már a rímképletből is világosan kiderül: A A B B.
A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és általanos igazságokat. Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja velünk, hogy valójában nem egy, hanem két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi bánata van.
Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét kelti bennünk. De ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók.
A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de nincsen se füle se farka), a 'füle' szó magashangrendűsőge is éles ellentétben áll a 'farka' szó mély hangrendűségével, a 'tarka' szó pedig önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen egyszerre fehér és fekete.
Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem természetének kettősségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers sajátja. Egy embert látunk magunk előtt, aki bár 'tarka', vagyis a költőiség minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében.
