Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyöngyszemek

Csak három negatív jelentésű szó:
NINCS SEMMI BAJ!

maria-menybemenetele.jpg

A házasságnál bonyolultabb dolgot még a japánok sem találtak ki.

 

 

“Az ember nem az adott körülmények, hanem

az általa választott hozzáállás folytán boldog.”

(Hugh Downs)

 

 

dscn0313.jpg

 

“Talán úgy kellene élnünk – hiszen ki tudja, meddig élhetünk? – hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig,
amíg ez lehetséges.”

 

(Lőrinc L. László)

 

img_0755.jpg

 Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.

 

  

img_0739.jpg

 

 

Az egészség nem egyenlő a betegség hiányával,

ahogyan a jó sem rossz rossz.

 

 

 

 

 

 - Csak rémeket látsz...
- Nem csak! De, ha már vannak:
látom őket is.


img_0741.jpg

 

 

AXIÓMA

Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.

 

 

 

AXIÓMA

ahol, akárhol,
akárki imádkozik,
az a hely: templom


 

meglátni és le-
mondani róla: egy pil-
lanat műve volt

 

 

Nehéz az élet

 

vasalni a nadrágba.